Beszámoló a Fonóban tartott emlékestről – Turi Gábor: Szabados György – 10 év múltán [In: Magyar Jazz, 2021. június 18.]

Posted by Rudolf Kraus

 Online: Magyar Jazz, 2021. június 18.

Tíz évvel ezelőtt hunyt el Szabados György zongoraművész, zeneszerző, a magyar improvizatív zene úttörője. Munkássága előtt tisztelegve június 11-én emlékkoncertet rendeztek a Fonó Budai Zeneházban olyan fiatal muzsikusok közreműködésével, akik személyesen nem álltak kapcsolatban az iskolateremtő mesterrel.

Az emlékezet lángja

Az est kezdeményezője Geröly Tamás ütőhangszeres, Szabados egykori játszótársa volt, a program összeállításában és a résztvevők kiválasztásában Miklós Szilveszter ütőhangszeres vállalt szerepet. A műsor két részből állt, az első felében a Menyhért Márton vezette Choose Extra Cheese formáció és Pozsár Máté szextettje, a másodikban további hangszeresek bekapcsolódásával a 15 tagú Rezervátum Orchestra lépett a színpadra.

A Choose Extra Cheese

Mindhárom alakzat rendkívüli teljesítménnyel járult hozzá az emlékezéshez. Az új nemzedék irányultságának megfelelően elektronikával, digitális hanggenerátorokkal színesítve a hangzást. Menyhárt Márton korábbi bővített és nagyobb létszámú előadógárdára hangszerelt, kitűnő szólókkal tűzdelt hatásos szerzeménye nagy intenzitással szólalt meg. Pozsár Máténak a mester kedvelt akkordjaira és a hangképzések különféle alternatív lehetőségeit felvonultató „tanulmányai” – Ávéd János kiemelkedő játékával – igazi szabadosi témává fejlődve érték el csúcspontjukat. A nagyzenekar Miklós Szilveszter vezetésével az un. irányított improvizáció (rögtönzéses komponálás) technikáját alkalmazva a motívumfejlesztés, a dinamikai mozgás és az energiaáramlás érzékeny, olykor lehengerlő szintézisét adva főhajtásként Szabados Regölés című darabjának életvidám tolmácsolásával zárta a koncertet.

Pozsár Máté szextettje

A szép számú közönség nem sejthette, hogy mit tartogat az este; a muzsikusoknak annál lelkesítőbb érzéssel tapasztalhatták a kitörő ovációt, amivel a produkciókat fogadták. Okkal: Szabados szelleme minden zenedarabban jelen volt. Ki vezető szerephez jutva, ki a háttérben szorgoskodva, de mindenki nagy odaadással járult hozzá a felemelő este sikeréhez. Vajh, a Mester megélhette volna, hogy vannak fiatal, tehetséges muzsikusok, nem is kevesen, akik – remélhetően nem csak egy estére – a nyomdokaiba lépve adták át magukat az általa hirdetett szabad zenélésnek. Mint Ávéd János, Cseke Dániel, Kováts Gergő  (szaxofon), Szelevényi Vito (trombita), Hoffmann Boldizsár, Pozsár Máté (zongora), Dóczi Bence, Menyhért Márton (gitár), Ajtai Péter, Hock Ernő, Kováts Zoltán Sándor (bőgő), Berta Zalán (basszusgitár), Baranyi Bence, Gyárfás Attila, Miklós Szilveszter (dob).

A Rezervátum Orchestra Miklós Szilveszterrel

X X X

Az emlékest bevezetéseként hangzott el e sorok írójának visszaemlékezése:

„Vannak meghatározó találkozások az ember életében. Szabados Györggyel az 1970-es évek végén ismerkedtem meg, a jazzklub vezetőjeként fellépésre hívtam Debrecenbe. Kapcsolatunk idővel szorosabbá vált, talán mondhatom, barátivá érlelődött. Telefon híján levélben tartottuk, hol itt, hol ott futottunk össze, többször jártam nála Nagymaroson, és – jóllehet, akkor már nem volt köztünk – emléke szerepet játszott abban, hogy 2016-ban Debrecenből a Dunakanyar kisvárosába költöztünk.

Annak idején sokat beszélgettünk, többnyire nem a zenéről, hanem a magyar kultúráról, a történelemről, a politikáról, a hazai viszonyokról. 1990 előtt a kiszorított helyzetről, az elnyomottságról, az ő nehéz sorsáról. 1990 táján a rendszerváltozás ügyeiről, melynek cselekvő részese lett, és azt követően is a dolgok alakulásáról. Lenyűgözött az a tágasság és mélység, ami gondolkodásmódját jellemezte. Egyszerre volt muzsikus és a szellem embere.

Zenét magánúton tanult, és már korán feltűnt rögtönzőképessége. Nem véletlen, hogy a jazz bűvkörébe került. A hatvanas évek elején már kötetlen, szabad, lázadó szellemű jazzt játszott, amely spontán érzelmi hatásával, szokatlanul összetett harmóniai és ritmikai szerkezetével szoros párhuzamot mutatott az amerikai jazz úttörő muzsikusainak kísérleteivel. Ez a zenei előadásmód kitágította a műfaj formai és stiláris kereteit. Szabados ösztönösen a magyar népdal parlando-rubato előadási gyakorlatára és a Bartók Béla zenéjéből is ismert keleti aszimmetrikus ritmusokra építette saját zenéjét, és szabad játékkal oldotta fel a kompozíciók zárt rendjét, ami új lehetőségeket nyitott meg az improvizációk előtt. Nem másolta Bartókot, hanem az ő módszeréhez hasonlóan közelített a magyar népzenéhez: annak esszenciáját emelte be zenéjébe. Nem imitációk formájában: a népdalok kozmikus gondolatiságát, metaforikus tartalmait a saját eszközeivel formálta hangzó anyaggá.

Művészetének másik, ugyanennyire fontos tartóoszlopa a szabad zenei gondolkodás. Kiindulópontja az a mélységes meggyőződése volt, hogy a természetes zeneiség és az alkotókészség minden ember vele született adottsága. Amióta az ember zenél, mindig a kifejezés szabadsága iránti vágy hajtotta; annak a tiszta, nyitott állapotnak az elérése, amely a kölcsönhatások révén a lélek belső rezdüléseit engedi felszínre jutni. Szabadost a szabad szellem és a kreativitás vonzotta a jazzhez is, amit a vegyes kultúrájú XX. század leginkább érvényes zenéjének tartott. Ugyanakkor életműve nem kapcsolható egyetlen műfajhoz vagy kifejezési formához sem: a magyar zenei hagyományokhoz hangsúlyosan kötődő, a mesterséges kategóriákon felül álló, megalkuvásmentes irányultságával önálló csillag a magyar kultúra égboltján.

A kezdeti évek jelentős állomása 1972-ben a spanyolországi San Sebastian fesztiválja volt, ahol együttesével elnyerte a free kategória nagydíját. Mérföldkőnek számít 1975-ben megjelent Az Esküvő című lemeze, amely a Bartók által egyetemes szintre emelt magyar zeneiség, a jazzimprovizáció és a kortárs kompozíciós módszerek nagy hatású szintézisét alkotta meg. De mindez nem volt elégséges a térfoglaláshoz. A pártállam zenei intézményei, beleértve a hanglemezgyárat, bezárultak előtte. A kontroll azonban még a legkeményebb diktatúrákban sem érvényesül teljes körűen: rendszeresen meghívást kapott a Magyar Rádió vidéki jazzfesztiváljaira. Elhivatottsága, tartása, elsöprő erejű koncertjei révén az 1980-as években kultikus tiszteletre tett szert a jazzkedvelők mérvadó köreiben. Növekvő elismertsége megnyitotta az utat a külföld irányába is. Ázsiója különösen német nyelvterületen emelkedett magasra, ahol a modern improvizatív zene meghatározó képviselőjeként tartották számon.

Pályájának kiemelkedő fejezetei az Anthony Braxton és Roscoe Mitchell szaxofonosokkal, a chicagói fekete avantgárd vezető muzsikusaival történt találkozásai. Nem egyszeri meghívásról, neves amerikai muzsikusok alkalmi vendégszerepléséről, hanem olyan együttmuzsikálásról volt szó, amit különböző kontinenseken élő, de hasonló felfogású művészek közös szándéka hozott létre. Önmagán túlmutató jelentőségű az a természetesség, amellyel az eltérő környezetből és háttérrel érkező muzsikusok megtalálták a közös hangot.

Vélhetnénk, hogy Szabados György évtizedeken át tartó hivatalos mellőzöttsége a szabadság helyébe diktatúrát, a nemzeti elkötelezettséggel szemben a proletár internacionalizmust állító ideológia lényegéből következett – ám 1985-ben váratlan elismerés érte, Liszt Ferenc előadó-művészeti díjjal tüntették ki. A vele szemben sokáig ambivalensen viselkedő magyar jazztársadalom 2000-ben, a Magyar Jazz Szövetség Szabó Gábor-díjával fogadta be teljesen. A legmagasabb állami kitüntetés, a Kossuth-díj már későn érkezett: halála előtt három hónappal vehette a kezébe.

Az elismerések, tudjuk, esetlegesek és mulandóak; lemezei, felvételei azonban maradandóak. Az „Adyton”, a „Szabraxtondos”, „A szarvassá vált fiak”, Az események titkos története, „A szent fönixmadár dürrögései”, a „Jelenés”, a „Homoki zene”, az „Elfelejtett énekek”, „Az  idő múlása”, a Triotone, a „Boldogasszony földje” életművének alapkövei. Szerzeményeinek jelentéses címei, mint Baltás zsoltár, Készülődés a csatára, Motív, Regélő, Világpor, Régi ima, Ceauswitzi koncert, Mennyhely, Szabó Irma vallatása, zenei irányultságának magyar és egyben egyetemes vonatkozásait fejezik ki. Nem véletlen, hogy Anthony Braxton sok év múltán is testvéremnek nevezte egykori partnerét.

Szabados György öntörvényű muzsikus, egyben iskolateremtő személyiség volt, aki köré hasonló szemléletű és látásmódú fiatalok gyűltek. Zenei elképzeléseit általuk valósíthatta meg. A magyar zenei életben kulcsfontosságú alternatív szerepet töltött be a Kassák Klub, majd a Szabad Zene Nyilvánossága kör és az ironikus elnevezésű  MAKUZ, azaz Magyar Királyi Udvari Zenekar, amely az irányított, szabad nagyzenekari játék bölcsője lett Magyarországon. Követői közé tartozott Dresch Mihály, Grencsó István, Vaskó Zsolt, Mákó Miklós, Kovács Ferenc, Kobzos Kiss Tamás, Benkő Róbert, Baló István, Geröly Tamás, de idesorolhatók a szellemében szerveződő nagymarosi Adyton-együttlétek résztvevői is. Egykori játszótársai közül többen, mint a mai megemlékezést kezdeményező Geröly Tamás, lelkükben őrzik az örökséget, amit tőle kaptak.

Öröm koncert után: Geröly Tamás és Szabados Györgyné

És elérkeztünk az emlékezés jegyében létrejött mai estéhez, amelyen vele kapcsolatban nem álló, őt személyesen nem ismerő, a zenélés szabadsága mellett elkötelezett muzsikusok vállalták a közreműködést. Fiatalok és még fiatalabbak. Nem a Mester szerzeményeit szólaltatják meg – arra korábban már értő példát mutatott Grencsó István – hanem saját, az improvizációnak kitüntetett szerepet szánó játékukkal kívánják tiszteletüket tenni az előd, az életrehívó előtt. Mintegy választ adva arra az elméleti kérdésre, hogy az improvizációnak kitüntetett szerepet juttató életműnek van-e, lehet-e folytatása létrehozója nélkül.

Az utóélet valóság. Köszönet érte mindazok részéről, akik Szabados György nevének hallatára gyűltek össze a neki egykor otthont adó Fonó Budai Zeneház koncerttermében.”

Középen Ávéd János

Fotó: Blazsek József, Turi Gábor

Fonó Budai Zeneház, 2021. június 11.